A 19. század legbátrabb embere
- írta Kossuth Lajos torinói emlékirataiban Noszlopy Gáspárról. Valószínűleg nem tévedett túl nagyot… De ki is volt ez az érdemes úriember, akit Kossuth a legnagyobb megbecsüléssel emlegetett?
Noszlopy Gáspár 1820. augusztus 27-én született a Somogy vármegyei Vrácsikon (ma: Újvárfalva), köznemesi családban. Édesapja hatására – aki fiát köztisztviselőnek szánta – Pápán folytatott jogi tanulmányokat. Ezek befejezése után táblai jegyző, majd a marcali kerület szolgabírója lett.
Aztán jött 1848…
Noszlopy a Jellasics-féle betörés után önként vállalta a feladatot, hogy az okvetetlenkedő horvát határőrök háta mögött felkelést szervez. Tette ezt olyan sikerrel, hogy szeptember 26-án, felkelőivel, Marcali mellett szét ...
Kevés emberrel bánt el úgy az utókor, mint a jó öreg Kempelen Farkassal. Mindenki csak egy játékra, egy tréfára gondol a neve hallatán. A sakkautomatára. Ami ráadásul nem is volt automata, hiszen egy embert rejtettek a belsejébe.
Történelme során számos országgyűlés adott otthont az erdélyi Torda, de mind közül talán a leghíresebb az 1568-as. János Zsigmond uralkodása alatt, az 1568. január 6. és 13. között tartott országgyűlésen, hirdették ki – Európában elsőként – a lelkiismereti és vallásszabadságot, amely biztosította a bevett vallások - a katolikus, a lutheránus, a református és az unitárius - szabad gyakorlását és terjesztését:
A Vatikáni Múzeumban, a Salone Sistino után következő hosszú nyugati folyosó falán, VII. Pius pápaságának epizódjait örökítették meg. Az utolsó teremben látható az a jelenet, amikor a napóleoni fogságból visszatérő pápát köszönti Róma népe. A pápa hintója mögött feltűnik egy magyar huszár alakja. A huszárt Horváth Nepomuki Jánosnak hívták, a Radetzky-huszárezred tisztje volt.
Fura formája dívott a sportnak a középkorban, a három részre szakadt Magyarországon. Már, ha sportnak nevezhető az az életveszélyes mulatság, melyet abban az időben mind közönségesen bajvívásnak neveztek. És magyar volt az akkori világbajnoka… 
1708 volt az az esztendő, mikor a „ Tűz fejedelme ”, „ Rákóczi villáma ”, Ocskay László brigadéros utoljára fordított köpönyeget. Végzetét egykori katonatársa, Jávorka Ádám okozta, aki nem tudott köpönyeget fordítani… Kettejük története összefonódott, a történelemben, irodalomban.
A hivatalosan elfogadott – és oktatott - nézetek szerint a honfoglalás valójában nem más, mint egy súlyos vereség következménye, mikor is a menekülő magyarság az erősebb ellenség – besenyők – elől futva kényszerült nyugatra húzódni, elfoglalni egy viszonylag ritkán lakott területet, a Kárpát-medencét.
Nincs az, kérem, előírva, hogy nekünk mindig vesztett ügyekért kell harcolnunk… Nem mindig bukott el a magyar szabadság ügye, ha felkeltek érte. A tizenhetedik század elején Bocskai István örök példát adott a nemzetnek, lehet, ha tudod és mered.
Zeppelin gróf nevét mindenütt ismerik a világon, neve egybeforrt, egyet jelent a merevszerkezetű, kormányozható léghajóval. Schwarz Dávidról talán csak Magyarországon tudják, hogy megelőzte Zeppelint. Az érdemes gróf Schwarz özvegyétől vásárolta meg a találmányt…