Történelme során számos országgyűlés adott otthont az erdélyi Torda, de mind közül talán a leghíresebb az 1568-as. János Zsigmond uralkodása alatt, az 1568. január 6. és 13. között tartott országgyűlésen, hirdették ki – Európában elsőként – a lelkiismereti és vallásszabadságot, amely biztosította a bevett vallások - a katolikus, a lutheránus, a református és az unitárius - szabad gyakorlását és terjesztését:

„Urunk ő felsége, miképen ennek előtte való gyülésibe országával közönséggel az religió dolgáról végezött, azonképen mostan ez jelen való gyülésébe azont erősiti, tudniillik hogy mindön helyökön az prédikátorok az evangeliomot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerént, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszeritse az ű lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanitása ő nékie tetszik. Ezért penig senki [...] az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől. [...] és nem engedtetik senkinek, hogy senkit fogsággal avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanitásért, mert az hit istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás istennek igéje által vagyon.”

Ezzel a törvénnyel megjelent Erdély alkotmányában a három törvényes nemzet - a magyar, a székely és a szász - mellett a négy törvényesen bevett vallás egyenjogúságának nemcsak egyházjogi, de politikai és közjogi rendszere is.

Abban az időben, a középkori Európában, a „művelt” Nyugaton nem ismerték a vallási türelmet. Úgy vélték, a lelkiismereti szabadság, a más hiten lévők megtűrésének a gondolata a sátán találmánya, hogy az emberekben kételyt ébresszen és meggyöngítse a hitet. A római katolikus egyház tanaitól való minden eltérést – akár a legkisebbet is – eretnekségnek bélyegezték és büntették. Akár máglyahalállal is… Nem hozott vallási türelmet a reformáció sem. Kálvin János kinyomtatott írásban fordult szembe egykori fegyvertársával, Sébastien Castellióval, amikor az a türelem, más tanítások megtűrése mellett emelt szót, és egyetértett a Szentháromságot tagadó Szervét Mihály megégetésével is.

A „türelmi” törvény előkészítésében jelentős szerepe volt Dávid Ferencnek, az erdélyi unitárius egyház alapítójának és első püspökének. Dávid Ferenc – eredeti nevén Franz David Hertel – valamikor 1520 – más források szerint 1510 – körül látta meg a napvilágot Kolozsvárott, iparos család gyermekeként.

Iskoláit Kolozsváron, Gyulafehérváron, majd külföldön, Wittenbergben és Frankfurtban végezte 1545-1551 között. Miután hazajött, mint iskolaigazgató és lelkész működött Besztercén, Péterfalván és Kolozsváron. 1555. október 9-én megválasztották kolozsvári lelkésznek, majd Szapolyai János Zsigmond erdélyi fejedelem udvari prédikátora lett.

1565 az unitárius reformáció kezdete, amikor megindulnak Kolozsváron a "vitatkozások" a reformáció ortodox iránya és a reformáció szabadelvű iránya között. 1566 elején Dávid Ferenc már unitárius szellemben prédikál a kolozsvári nagytemplomban, 1567-ben pedig János Zsigmond fejedelem az unitárius reformáció rendelkezésére bocsátotta a gyulafehérvári nyomdát, ahol megjelentek az első unitárius teológiai munkák.

Ilyen előzmények után került sor az 1568 januárjában a tordai országgyűlésre, melynek határozatát az 1571. január 6-14. napjain tartott marosvásárhelyi országgyűlés megerősítette, újfent kimondták: "Az Isten Igéje mindenütt szabadon prédikáltassék, a confessioért (a hitéért) senki meg ne bántassék, se prédikátor, se hallgató."

A „paradicsomi” állapotok azonban nem tartottak sokáig, még ugyanazon esztendő március 14-én meghalt János Zsigmond, az unitárius reformáció pártfogója. Halála után az ellenreformáció és a vele párhuzamos protestáns reakció, mely Európa-szerte megerősödött, az unitarizmus térhódítását megállította.

Szeptember 17-én Báthori István, az új fejedelem rendeletet adott ki, melyben megtiltotta új teológiai munkák engedély nélküli kiadását; a gyulafehérvári nyomdát az unitáriusoktól elvette, ugyanakkor hitújításellenes törvényt adott ki. Ennek értelmében minden újabb vallásreformálás országgyűlési tilalom alá esett. Ezen intézkedések Dávid Ferenc és az unitáriusok háttérbe szorítását jelentette.

Blandrata György, aki az új valláspolitikát folytató hatalommal való kiegyezést kereste, szembefordult Dávid Ferenccel és bevádolta a fejedelemnél, mint hitújítót.  Báthori Kristóf - aki 1576-tól, öccsének, Báthory Istvánnak a lengyel trónra való távozása után nevében és utasításai szerint, mint vajda, kormányozta Erdélyt - Dávid Ferencet a prédikálástól eltiltotta és házi őrizetbe helyeztette.

Június 1-2. napjain tartott gyulafehérvári országgyűlésen, a hitújítás törvénye ellen hozott törvény alapján, Dávid Ferencet "mások példájára" holtig tartó várfogságra ítélték és Déva várába zárták. A nagy vallásreformer a dévai várbörtön foglyaként halt meg 1579. november 15-én.

Kép: Körösfői-Kriesch Aladár - A tordai országgyűlés (1896)
Forrás: Wikipédia; Unitarius.hu; Benda Kálmán - Az 1568. évi tordai országgyűlés és az erdélyi vallásszabadság; 24.hu.