2017. nov 27.

A sajkások kapitánya

írta: Cabe Ferrant
A sajkások kapitánya

buda_ostroma_1602.JPGA török hódoltság idején, a három részre szakadt országban, a végeérhetetlen harcokban folyamatosan csökkent a magyar nemesség létszáma. Mivel abban az időben ők számítottak az ország vezetőinek, a hiányt valahogy pótolni kellett. Ez pedig megkönnyítette az arra érdemesek felemelkedését.

Lehetett valaki katona, iparos, jobbágy vagy kereskedő, ha kivált társai közül, ha kitüntette magát, nemessé tették. Gyakran egy török fej beszolgáltatása egyenlő volt a nemesi levéllel. Aki hosszabb ideig derekasan szolgált, aki a harcban kitüntette magát, nemességet kapott.

Eörsy (vagy Őrsy – más források szerint) Péter is akkoriban emelkedett fel a szegénység és névtelenség homályából. Abban az időben, mikor valaki egy jó lóval, egy éles karddal – és persze nem csekély bátorsággal – „megcsinálhatta” a szerencséjét.

Valahol Komárom megyében született és korán, még szinte gyerek fejjel állt katonának. Az 1580-as években már, mint huszárkapitányt említik Pápán. Nádasdy Ferenc – a hírneves „fekete bég” – alatt szolgált a Dunántúlon, később Pálffy Miklós generális helyettese lett. Országos hírnévre a tizenöt éves háborúban tett szert.

Esztergom visszavétele után őt nevezték ki a vár kapitányának. A várat nem csak sikeresen megtartotta, de folyamatos portyáival zaklatta is a törököt eleget. Nem mintha túl jól mentek volna a dolgok Esztergomban… Az örök végvári problémák, a folyamatos pénz és felszereléshiány…

1597. január 7-én kelt levelében írta: "Az én kegyelmes uramnak, az nagyságos Pálffy Miklósnak, őfelsége tanácsának és ország kapitányának adassék ez levél kezében. Az minemű keresztény emberink ott bent Budán és Pesten vannak, ugyan maguk közül egy emberüket bocsáttanak ki énhozzám, az kitől azt izenték, hogy török császár az végeken azt írta, hogy semmit ne féljenek; mert általánfogva minden bizonnyal Szent György napjára itt kint akar személye szerint lenni. Ha penig akkorra ki nem érkezhetnék, tehát minden bizonnyal az mikor az rózsa kivirágzik, itt kint akar lenni, és azt is írta, hogy bátor az Makumetát soha ne láthassa, hogyha ez megnevezett napra ki nem jő... Jól tudja nagyságod, hogy ez a hely (ti. Esztergom) mi állapotban vagyon. Az mióta az Isten kezünkbe adta, azolta fogva igen keveset építettenek rajta; most is senki sem épít rajta semmit. Az mióta nagyságod innét kiment, azóta fogva egy lapát földet sem vetettenek egyik helyről az másik helyre."

Ott volt 1598-ban Gyár visszafoglalásakor. Ő és katonái a legvéresebb harcokban tüntették ki magukat – és vesztek oda közülük sokan. Egy új találmány, a petárda alkalmazásával robbantották be a kaput. „A hivatalos jelentés szerint a győri kapu felrobbantása után a francia Vabecourt rohant be a várba elsőnek. Erre jött Eörsy Péter ezer hajdújával; őt követte Don Lopes, s végül Schwarzenberg fővezér jött.”

Schwarzenberg ez évi, március 30-i jelentésében megerősíti ezt, és hozzáteszi, hogy Eörsy Péter magyar gyalogosaival különösen jeleskedett a harcokban. Rudolf császár a külföldi tiszteket megjutalmazta, de sem Eörsy, sem Pálffy nem kapott semmilyen elismerést. Hja, kérem, akkoriban gyakran előfordult az ilyesmi…

1601-ben egy rövid időre sikerült Székesfehérvárt visszafoglalni, de a város nem sokáig maradt magyar kézen. Alig egy esztendő múlva, 1602 júliusában ismét török kézre került. A törökök terve az volt, hogy innen indulnak majd Erdély felé. Ezt megakadályozandó, a császáriak Hermann von Russwurm tábornagy vezetésével csapatokat indítottak Buda és Pest visszafoglalására.

A 24 000 főnyi Habsburg-sereg a Duna bal partján, rejtett utakon vonult, a tüzérséget és lőszert dereglyéken szállították a Dunán. A magyar sajkások kapitánya Eörsy Péter volt, a császári hajókat a dunai flotta főparancsnoka, Gilbert de Santhillier gróf kapitány vezényelte. A flotta 2 hadigályából, egy gyújtó-romboló fregattból és 26 tarackos sajkából állt.

Eörsy Péter sajkásainak sikerült a törökök pesti hajóhídját szétrombolniuk. Ezután részt vett mindkét város ostromában. Pest elfoglalása után Eörsyre és bizonyos Strozza nevű, olasz tisztre bízták Pest védelmét. Mert úton volt a török felmentő sereg…

Jemisdzsi Hasszán nagyvezír 20 000 emberével érkezett meg Lippa alól, a szorongatott törökök megsegítésére. Tűzérei október 14-én kezdték meg Pest ágyúzását. Eörsy embereivel többször is kiütött a törökre, hogy a támadókat zavarja s mindannyiszor eredményesen tért vissza.

A törökök már ott tartottak, hogy felhagynak Pest hiábavaló ostromával, mikor a császáriak – több német ezred és Eörsy magyarjai - a fővezér parancsára rohamot intéztek a török ellen. Utólag már nehéz lenne kideríteni, hogy mitől estek akkora pánikba a támadók, hogy fejvesztve próbáltak visszamenekülni a biztonságosnak vélt falak mögé. Eörsy Péter kivont karddal állta útját a fékevesztetten rohanó katonáknak. Néhányat közülük még le is vágott… De a tolongó, rémült tömeg egyszerűen eltiporta. Épp azok okozták halálát, akiket annyiszor vezetett győzelemre…

És Buda?

Bár a török nagyvezír serege ellátási nehézségek – v.ö.: nem volt elég kaja – elvonult, a keresztény hadnak se állt éppen a zászló. Ugyanúgy koplaltak és betegségek is felütötték fejüket a táborban. Russwurm ugyan a sereg egy részével folytatni akarta Buda ostromát, de Habsburg Mátyás főherceg elutasította a tervet. Az elvonulás előkészületeit látva, november 12-én a törökök kitörtek a várból, ezeket Nádasdy Ferenc és Thurzó György magyar lovassága verte vissza. Másnap már egyenesen főherceg táborát támadták a kicsapó törökök, ezúttal a kassai lovasságnak kellett közbe lépnie.

A főherceg terve az volt, hogy az elfoglalt Pesten erős őrséget hagynak hátra és tavasszal, az idő jobbra fordultával majd visszatérnek folytatni az ostromot, de a kijelölt ezredek katonái egyszerűen megtagadták a parancsot. A zsoldosoknak akkoriban egy főherceg sem parancsolt…

A császári sereg utóvédje november 19–20-án vonult el a táborból. Budavár falain a törökök győzelmi ünnepet ülhettek…

Kép: Hans Rudolf Miller - Buda ostroma, 1602 (falikép a sárvári Nádasdy-várban)
Forrás: Wikipédia; Gyorkos.uw.hu; Takáts Sándor - Bajvívó magyarok; Bánlaky József - A magyar nemzet hadtörténelme

Szólj hozzá

Fősodor Tán történelem