Gábor Áron 1814. november 27.-én született Berecken, székely határőr családban. A berecki alsóiskola elvégzése után a kantai ferences nevelőintézetben, majd a csíksomlyói gimnáziumban tanult. 1831-ben vonult be a háromszéki határőr ezredbe. Először Kézdivásárhelyen, majd Gyulafehérvárra vezényelték, ahol ágyúkezelői kiképzést kapott. Itt nevezték ki tüzértizedesnek. 1840-től az 5. számú pesti tüzérezredbe került, majd a bécsi ágyúgyárban is szolgált.

Pesten és Bécsben műszaki előadásokat hallgatott, ahol megismerkedett az ágyúöntés fortélyaival is. Magát folyamatosan képezve, német nyelvű szakkönyveket is szerzett be. Mivel szolgálata nem volt folyamatos, mellette asztalosmesterként dolgozott, tervezett szárazmalmot és egyéb épületeket, valamint épített egy aratógépet mely tizenkét ember munkáját volt képes kiváltani.

Pollák Zsigmond metszete (Vasárnapi Ujság,1881)

Az 1848 tavaszán Európa-szerte fellángoló forradalmak hatására Erdély is megmozdult. Az Anton Puchner vezette császári csapatok – lelkes román támogatással – Erdély nagy részét megszállták, már csak Székelyföld tartotta magát…

Gábor Áron már októberben, a Székely Nemzeti Gyűlésen felvetette az ágyúöntés lehetőségét, azonban ekkor még senki sem vette őt komolyan. November elején felkereste Berde Mózes kormánybiztost is, hogy tőle kérjen engedélyt – és persze támogatást is – az ágyúöntésre. Bár részletesen kidolgozott terveket mutatott be, a kormánybiztos kételkedett az ötlet megvalósíthatóságában. Elgondolása csak akkor került elő újra, mikor Puchner feltétel nélküli megadásra szólította fel a Háromszék városait.

November 16.-án, Sepsiszentgyörgyön, a Honvédelmi Bizottmány népgyűlésén már csaknem a megadás mellett döntöttek, mikor Gábor Áron kért szót:

„Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Lesz ágyú, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tíz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának.”

Szavait kitörő lelkesedés fogadta, hiszen új - még, ha csekély – reményt nyújtott az embereknek. A háromszékiek döntöttek, ha kell, fegyverrel védik meg magukat és szabadságukat.

Az elkövetkezendő hetekben Gábor Áron ingóságai java részét pénzzé tette, hogy forrásokat biztosítson a munkájához, Háromszék templomaiból pedig sorra hordták össze a harangokat, hogy nyersanyagot biztosítsanak az ágyúöntéshez.

1848. november 30.-án jött el a napja az ágyúk éles helyzetben való bevetésének. A Hídvég melletti ütközetben, a Heydte vezette osztrák sereg meglepetéssel tapasztalhatta, a székelyek kemény ellenállásukat ágyúval is megtámogatják, ha kell. A váratlanul megszólaló tüzérség eldöntötte a csata sorsát. A székelyek győztek!

Puchner tábornok a későbbiekben úgy vélte – mivel mást el sem tudott képzelni -, hogy a „székely lázadók” valamilyen módon francia tüzérséghez jutottak…

Aztán fordult a kocka.

A karácsonykor, december 24-én megvívott második hídvégi ütközet elveszett. A háromszékiek békét akartak kötni, feltételeiket osztrák részről tárgyalási alapként elfogadták, de ők is támasztottak feltételeket. Mivel nyeregben érezték magukat, úgy ítélték eredményesen követelhetik a honvédek eltávolítását, az ágyúk megsemmisítését és az önkéntesek felszerelésének átadását.

A január másodikai tanácskozáson erősen megoszlottak a vélemények, többen hajlottak az osztrák feltételek elfogadására. Gábor Áron hirtelen haragú ember lehetett, dühöngve hagyta el a termet, azzal fenyegetődzve, hogy ha elfogadják az osztrákok ajánlatát, ágyúival szétlöveti a házat, ahol tárgyaltak. A szerződést ennek ellenére megkötötték. De – ahogy már számtalanszor előfordult az idők során – a nép, az emberek nem értettek egyet a döntéshozókkal. Az árapataki szerződés végrehajtása finoman fogalmazva is akadozott. A környékbeliek elrejtették a honvédeket, az ágyúk és a felszerelés java részét. A szerződés hatálya nem is tartott sokáig, január 15-én Kézdimártonfalván felmondták. Gábor Áron pedig már főhadnagyként folytathatta az ágyúöntést, Bem tábornoknak a harc folytatására buzdító üzenetével együtt érkezett meg a kinevezése.

Ha – bár a történelemben nem igazán ildomos feltételezésekkel élni – Háromszékben nem robban ki a felkelés, a császári csapatok valószínűleg kijuthattak volna az Alföldre és akkor talán sok minden másképp alakul a magyar szabadságharc történetében. Így Gábor Áronnak többet köszönhetünk, mint elsőre gondolnánk.

A szabadságharc alatt nélkülözhetetlen emberré vált Erdélyben. 1849 májusában Kossuth Lajos az összes erdélyi hadianyag gyár igazgatójának nevezte ki az ekkor már őrnagyi rangot viselő Gábor Áront. Életében 63 – más források szerint – 93 ágyút öntött, melyeknek nagy részét Bem József seregei használták.

Vesztét is az ágyúk okozták. 1849. július 2.-án a kökösi ütközetben, - Uzon és Kökös helyiségek között - lováról sodorta le egy ágyúgolyó. Hadsegédje, Nagy Sándor, hogy eltitkolja a parancsnok halálát. Holttestét először Uzonba vitette, majd az eresztvényi református temetőben – bár ő katolikus volt – hantolták el. Sírja mára a magyarság egyik nemzeti emlékhelyévé vált. Az 1892-ben emelt emlékműve körül kopjafák rengetegje hirdeti: a Nemzet mindmáig megőrizte szívében.

Hermann Róbert szerint: „Alakjában ott van a székely találékonyság, a meg nem alkuvás, a tettrekészség és a hősiesség. Emellett egy 'emberi' hős, nem hérosz, hanem olyan személy, aki akár a szomszédunk vagy ismerősünk is lehetne. Fennmaradt magánleveleiből egy jó kedélyű, saját értékeivel tisztában lévő, de önmagát nem túlértékelő, kimondottan jó humorral rendelkező személyiség képe bontakozik ki.”

Egyetlen máig fennmaradt ágyúját 2010. március 15.-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban állították ki, majd onnan Bukarestre került és csak hosszas bürokratikus folyamatok után jutott vissza a „Székelység lelke” Erdélyországba.

Gábor Áron dalát máig éneklik, még kissrác voltam, alsó tagozatos, mikor a suliban tanultuk:

"Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva.
Indulnak már a tüzérek, messze a határra.
Nehéz a réz ágyú, felszántja a hegyet, völgyet.
Édes rózsám, a hazáért el kell válnom tőled.

Véres a föld, magyar huszár vére folyik rajta,
Csak még egyszer gondolj vissza szép magyar hazádra!
Anyám, te jó lélek, találkozom-e még véled?
Holnapután messzi földre, hosszú útra kélek."

Gábor Áron vélhetően utolsó megmaradt ágyúja A szabadságharc ereklyéi című kiállításon Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban 2015. április 2-án.(Huppa.hu)

Nyitókép: a kézdivásárhelyi Gábor Áron szobor
Forrás: Wikipédia; Mult-kor.hu; Rubicon.hu