Mit tesz egy lovagias magyar huszár, ha kesztyűt akar beszerezni egy hölgynek. Megy és vásárol. Akkor is, ha az adott kesztyűbolt 450 kilométerre van a frontvonal mögött, merő pechből pont az ellenség fővárosában… 

A nevezetes eset egy régi-régi háborúban történt meg. Tudják Önök, mikor volt az első világháború? 1914 és 1918 között? Winston Churchillnek, a neves angol whisky-szakértőnek – másról is elhíresült, de azt most hagyjuk – erről egészen a más volt a véleménye. Szerinte az első világháborút a 18. században vívták, ez volt az ún. hétéves háború.

Ebben, az Ausztrália – és persze az Antarktisz – kivételével valamennyi kontinensen, 1756-63 között zajló háborúban esett meg a címben említett esemény, mely – természetesen – a magyarok, konkrétabban: Hadik András nevéhez fűződik.

Kalandos vállalkozására a saját nevét viselő huszárezred katonáival indult, a hozzájuk csatlakozott Baranyay-huszárezredből való válogatott lovasokkal. A cél az akkori sziléziai porosz-osztrák frontvonaltól 450 kilométerre fekvő Berlin volt, Nagy Frigyes porosz király fővárosa. Már maga az út megtétele is belekerülhetett volna a korabeli hadtörténeti évkönyvekbe, hiszen a távot úgy teljesítette hat nap alatt a huszárcsapat, hogy kizárólag éjjel vonult. Nappal rejtőzködniük kellett az ellenség hátországában.

A Berlin falai alatt váratlanul megjelenő 4320 főből álló huszársereget a város védői egyszerűen nem vették komolyan, mikor azok a város átadását és hatalmas hadisarcot követeltek. Hadik a magukkal hozott tüzérséggel – gavallér uraknak nem elfelejteni: a nő kesztyűk beszerzéséhez komolyabb tűzerő is szükségeltetik! -, szétlövette a város kapuját és betörő huszárok részben szétkergették, részben levágták, foglyul ejtették a meghökkent védőket.

Érdekes módon, ezután a városi tanács vidám vezetőinek nem volt kifogása a 215 000 talléros hadisarc kicsengetése ellen… Ennek egy részét Hadik szétosztotta katonái között, hogy megjutalmazza és kárpótolja őket, mert nem engedélyezte számukra – a régi szép hagyományokhoz híven – a város kifosztását. Diadaljelvényként mindössze hat porosz zászlót és természetesen a nevezetes kesztyűket vitték el, melyekre előzőleg a huszárvezér ráhímeztette Berlin címerét. A magyar csapatok csak egy napig – míg a hímzések elkészültek – maradtak a városban, ezután másutt akadt sürgős dolguk.

Hja, kérem, ha már ajándékot vásárol az ember, azt le is kell szállítania…

Bár valószínűleg az is nyomhatott egy picit a latban, hogy Nagy Frigyes, mikor értesült, hogy a biztonságban tudott országrészben idegen csapatok mozgolódnak, rögtön nagy erőket indított a főváros védelmére. Ezek azonban – bá szintén erőltetett menetben vonultak - már csak a huszárok hűlt helyét és a megsarcolt, de épen hagyott város találták meg érkezésükkor.

Hadik András és huszárai szinte az utolsó pillanatban, az előző éjszaka indultak meg visszafelé, biztonságos területre. Ez az útjuk, ha lehet még nehezebb volt, mint a Berlin felé tartott, hiszen már nem titkolhatták jelenlétüket. Ezért is komoly kerülővel, Szilézia felé indultak. Útközben, ha már arra jártak, egy kisebb huszárcsapat Oderfrankfurt városát is megcsapta, ismét jelentős harcot szerezve. Bár kisebb csetepatékat több ízben is vívtak az őket üldöző porosz huszárokkal, a teljes regiment egyszer sem keveredett harcba, mindannyiszor sikerült kikerülniük a nagyobb ellenséges erőket.

A portya mérlegének összeállításakor 88 elveszített embert és 57 elpusztult lovat kellett számba venniük, a mérleg másik serpenyőjébe pedig bekerült két tucat, Mária Terézia magyar királynőnek, osztrák uralkodó főhercegnőnek ajándékozott kesztyű, jelentős hadizsákmány, 425 porosz hadifogoly, valamint az, hogy hülyét csináltak Nagy Frigyes porosz királyból. Köznevetség tárgyává tették őt az egész európai kontinensen... Bár – szerintem – még Amerikában és Ázsiában is jót röhöghettek rajta…

A portya után Hadik András megkapta a Mária Terézia-rend kitüntetést, melyet az uralkodó nő az 1757. június 18.-i, kolini csatában kivívott győzelem emlékére alapított. A kitüntetés indoklásában szerepelnek a következő szavak:

„...a katonaállás iránti különös vonzalomból és az általa oly sok szorosan tanúsított hűség, vitézség és veszélyességnek kitüntető jutalmazására.”

"A háború befejezése után hatalmas birtokokat, valamint grófi rangot kapott. 1763-ban egy ideig budai katonai kormányzó, majd 1764-68 között Erdély katonai főparancsnoka és királyi biztosa, az erdélyi kormányszék vezetője lett. Ebben a minőségében - Magyarországon elsőként - ő indítványozta a jobbágyrendszer felszámolását. 1769-ben a karlócai illír nemzeti kongresszus kormánybiztosává nevezték ki. 1772-ben a Habsburg csapatok fővezére, majd a Habsburg Birodalomhoz csatolt lengyel–román terület, Bukovina első polgári kormányzója lett. 1774-től tábornagy és a bécsi Udvari Haditanács elnöke volt. Élete utolsó évtizedére mind a Habsburg Birodalomban, mind Magyarországon a legkiválóbb hadvezérnek tartották, és az övéhez hasonló fényes karrier példátlan maradt."

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu.

Kép: Budai vár, Úri utca - Szentháromság utca sarok. Hadik András lovasszobra (ifj. Vastagh György, 1936.).