Minden népnek, nemzetnek szüksége van hősökre, akármit is hirdet napjaink deheroizáló divatja. És minden nemzetnek vannak is hősei, csak épp, nem mindenhol tartják őket számon. 

Nálunk szép hagyománya van a hősök elfelejtésének, hiszen történelmünk egy sajnálatosan hosszú korszakában az döntött az emlékezés felett, hogy az adott személy ideológiailag megfelel-e az aktuális követelményeknek, eléggé „haladó” szellemű-e, vagy sem. Az például anno, srác koromban, teljes képtelenség lett volna, hogy megismerjük Lévay Sándor hadnagy történetét.

Hogy miért?

Az MTI 1943. július 18-i jelentésében így írt róla:

„A szovjet téli nagy támadásának elhárításában oly elszántan küzdő magyar tüzérség önfeláldozásának valóban megrázó példáival találkozunk a januári hadműveletek történeteiben.

Lévay Sándor hadnagy, ütegparancsnok 1943.január 13.-án és 14.-én példátlan hősiességgel bizonyította be rendíthetetlen küzdő szellemét.

E két súlyos csatanapon minden felváltás nélkül irányította ütegének tüzét s oroszlánrésze volt abban, hogy sikerült a rohamra küldött szovjet támadó hullámok első lendületeit megtörni. Lövegei elképesztő pusztítást vittek véghez a bolsevisták soraiban, az óriási túlerő azonban végül elnyomta a maroknyira olvadt védők ellenállását s az ellenség más arcvonalszakaszokon át a hátába is került csapatainknak. Lévay hadnagy az utolsó pillanatig kitartott helyén, bár szovjet gyalogság fokról-fokra teljesen körülzárta figyelőhelyét. A hős lelkű fiatal tiszt nem törődve személyével, mindaddig irányította ütegét, amíg vezetésével használhatott, mikor azonban látta, hogy helyzete immár teljesen reménytelenné vált. s rövidesen megszakad az ütegével való összeköttetés is,- nem akarván az ellenség hadifogságába esni - utolsó szavaival elbúcsúzott ütegétől és lövegeinek tüzét saját figyelőjére irányíttatta. Az a nyugalom, elszántság és hősiesség, mellyel ezt az önfeláldozását végrehajtotta bizonyára egyedülálló nemcsak a magyar tüzérség, hanem valamennyi hadsereg történetében.”

Teljesen véletlenül botlottam bele, de a hír felkeltette az érdeklődésemet. Szerettem volna többet megtudni a fiatalemberről, akiről addig sosem hallottam.  

Már az is megérne egy misét, hogy egy januári harci cselekményről miért csak júliusban tudósított az MTI. Felteszem, már akkor is valamiféle politikai ok, a háborús hírközlés szűrése, vagy valami hasonló állhatott a kései híradás hátterében és nem technikai probléma. A hírközlés már akkor is volt annyira fejlett, hogy a frontról órákon belül megérkezzenek az aktuális hírek. Ez esetben, pedig mintha gyalog hozta volna meg egy ultramaratonista a hírt.  

Elkezdtem Lévay Sándor és a története után keresgélni. Először Wikipédia 1943-as „Halálozások” rovatában bukkantam a nevére:

„Január 14. Lévay Sándor hadnagy, a komáromi 6. tábori tüzérezred 1. ütegének parancsnoka (* 1919?)”

Ennyi. Még születési éve sem biztos. Az alakulat megnevezése se pontos, mint utóbb kiderült: tüzérosztály.

Nem adtam fel. És íme, az eredmény, egy visszaemlékezés, egy katonatársától, a Magyar Királyi Klapka György 6. honvéd tüzérosztályból:

"... Sztorozsevoje és Uriv között hihetetlen erővel indult meg az orosz támadás, mely csakhamar bekerítéssel fenyegetett minket is. Az arcvonalunkat be kellett kanyarintani, és rövidesen Lévay Sándor pontja volt az egyetlen főfigyelőnk, melyből még látni és működni lehetett. Csakhamar négy üteg tüzét vezette egyetlen percnyi pihenés, vagy megszakítás nélkül. Enni, cigarettázni, vagy melegedni dehogy is jutott volna eszébe. Ő csak vezényelt és tüzelt, és hogy jól vezényelt és jól tüzelt, azt csak a támadók halottainak soksága tudta bizonyítani. De hiába! Az orosz nem sajnálja az embereit, és arcvonalunk mindjobban bekanyarodik, hátra hajlik. Valóban itt van az utolsó idő a visszavonulásra, s Lévay a következő parancsot kapja az ezredparancsnoktól:

- Sanyi, vonulj vissza, osztályparancsnokod elesett. A 2. üteget máris visszarendeltem, a 3., 4., és az 5. ütegek még állásban vannak, de az is csak percek kérdése. Oszkino már orosz kézen. Te is csak a 4. ütegen keresztül tudsz már csak visszajönni. Siess, várunk!

- Ezredes úr, még nem megyek - válaszolja - Nagyszerűen látok innen, mindennel tisztában vagyok, csak akkor megyek, ha már nem segíthetek... - s már újra vezényel a még állásban levő 3. , 4. és 5. ütegnek.

Újból borzalmas pusztítás a támadók soraiban, s mert az orosz nagyon fél a tüzérségi tűztől, csak lépésről lépésre nyer tért. Délelőtt 11 óra van, a harc hajnal kettő óta tart. Az ezredparancsnok ekkor a még egyetlen működő távbeszélővonalon most már a következő erélyes parancsot adja:

- Lévay hadnagy úr, azonnal vonuljon be, végeztem!

- De ezredes úr…

- Semmi ellenvetés, hadnagy úr, parancsot végrehajtani! Végeztem!

Lévay hadnagy nem vonult vissza. Még délután 2 vagy 3 óráig vezette a tüzet, pedig időközben mögötte már elesett a 3. üteg is. Hallotta távbeszélőjén, amikor a 3. üteg első tisztje közeltámadást vezényelt, s azután minden elcsendesedett... Ő dolgozott tovább a megmaradt két üteggel, irtózatos rendet vágva a támadók sorai közt. Hiába kérte őt az 5.üteg első tisztje, legjobb barátja is:

-Sanyi, ne szamárkodj, gyere már vissza, hiszen a lőelemekből látom, hogy majdnem a saját figyelődet lövöd.

-Amíg használni tudok, nem megyek! - válaszolta és maradt.

Azután rövidesen megdöbbent a két első tiszt, amikor újra őket kérte a távbeszélőhöz.

- Gyerekek, nagyon fontos - így szólt - már csak ketten élünk a figyelőtisztesemmel. Összesen két kézigránátunk van és két pisztoly. Az oroszok teljesen körülfogtak. Három percen keresztül lőjétek a figyelőmet, ahogy csak bírjátok, akkor megpróbálunk kitörni. Ha nem sikerül, Isten veletek!

A telefon utolsót kattant, ahogy letette. Három percen át dörögtek az ágyúk, de az a mosolygós szemű, mindig vidám 23 éves tüzér hadnagy többé nem került elő."

Ennyi Lévay hadnagy története. Egy fiatalemberé, aki belekeveredett egy háborúba, aztán megkísérelt helytállni, megpróbált megtenni minden tőle telhetőt. És sikerült neki. A legtöbbet adta, amit ember csak adhat. Az életét.

Minden fiatal életért kár, bármelyik oldalon is veszett oda.

Forrás: MTI (library.hungaricana.hu/hu/view/NapiHirek_1943_07_2/?pg=83)
Forum.warthunder.com/index.php?/topic/153373-magyar-hősök-hősi-cselekedetek-a-ii-világháborúban (Habime)
Ludovikás évkönyv, 1943.
Bagossy László: Encyclopaedia Hungarica I. 747.oldal
v. Adonyi : A magyar katona a második világháborúban, Klagenfurt, 1954., 265.old.

Kép: Illusztráció az internetről