Nagy nap volt az egy ifjú leányzó életében… 1575. május 8. Az alig 15 esztendős Báthory Erzsébet ment feleségül Nádasdy Ferenchez. A húsz esztendős fiatalember gazdag, jó családból való, tanult és máris vitézként kezdik emlegetni…

Mint egy habos-kakaós leányálom a szappanoperák világából… Csak éppen a díszlet… A háromrészre szakadt Magyarország, a tizenhatodik század második fele. A sötétnek nevezett középkor ugyan már rég véget ért, de ez a kor sem kevésbé sötét.

Nádasdy Ferenc, a törökök által rettegett Fekete Bég, a magyar nemesi ellenállás egyik vezéralakja, a tudományok és művészetek bőkezű mecénása 1604. január 4-én Sárváron elhunyt. Magára maradt özvegye az ország egyik legnagyobb vagyonát örökölte meg. És viszonylag fiatal özvegy, 44 éves csupán...

Nádasdy Ferenc - a "Fekete Bég"

Persze más kor volt az. A korabeli egészségügyi viszonyok, életmód, táplálkozás jobban megviselhette a szervezetet, de akkoriban is jócskán előfordult, hogy valaki megélte hatvanadik, hetvenedik, netán nyolcvanadik évét…

Tán ez lehetett mindennek az oka.

A hihetetlen vagyon, a híresen szép asszony, aki – ez csak feltételezés – nyilván sokakat visszautasított, mert hű volt a férjéhez. Sokat volt egyedül - forgott a férje eleget hadban, járt távol politikai ügyekben. Tán magányosnak is érezte magát, ideje meg volt bőven, a birtok kormányzása mellett jutott arra is, hogy gondoskodjon a jobbágyairól. Gyakran vett pártfogásba asszonyokat, lányokat, fölégetett, kirabolt falvak – a török nem tétlenkedett! – özvegyeit, árváit.

Még kórházat is működtetett a kastélyában. Az ilyen helyeken meg még manapság is előfordul, hogy olykor meghal valaki. Az akkori higiéniai viszonyok, meg gyógyászati lehetőségek ismeretében nyugodtan kijelenthetjük: akkortájt is előfordulhattak gyászos esetek. És nem mellesleg: olyan kor volt az, hogy ha egy türelmetlen mérges úr, vagy úrnő agyoncsapta valamely szolgáját, aki feldühítette, hát kártérítést fizetett. Ha volt kinek… És kész, ennyi volt. Nem nagy ügy, a tizenhetedik század elején nem sokat ért a szolgák, jobbágyok élete.

Báthory Erzsébetről sem jegyezték fel, hogy különösebben kegyetlen lett volna – épp ellenkezőleg, a dokumentumok alapján egy szociális érzékkel megáldott, gondoskodó úrasszony portréja jelenik meg előttük -, egészen addig, míg…

„Magyarország majd minden várát áztatta a vér: küzdő daliák kiomlott vére, de egyet se több vér, mint a csejteit.

S egyik sem olyan égre kiáltó. Mert ez leányvér volt. (Hetedfélszáz leánynak a vére - egy akkori elég hiteles jegyzék szerint.)

1610-ben éppen törvényt ül vala Pozsonyban a palatinus Thurzó György, mikor jelenti az ajtónálló huszárja, hogy egy lutheránus pap szeretne vele beszélni.

- Mi a neve?

- Ponikan János.

- Ebből semmit sem tudok. Hová való?

- A csejtei pap.

- Be kell ereszteni - mondá a nádor, s mosolyogva fordult a környezetéhez -, hátha szerelmes üzenethordó lesz a jámbor lelkész, a szép csejtei asszonytól.

(Akkoriban a gróf Nádasdy Ferenc főlovászmester és a híres hős feleségét, Báthory Erzsébetet hítták »csejtei szép asszony«-nak.)

Belépett a lelkész.

- Mi újság, atyám, azon a vidéken? - kérdé a nyájas modorú nádorispán, ki kivált alsórendűekkel igen egyszerű és familiáris tudott lenni.

- Nagy baj van ott, kegyelmes uram - kezdé Ponikan János -, éppen panaszt tenni jöttem.

- Nono - vágott közbe Thurzó tréfásan -, mi a baj? Bizonyosan a stóla körül lesz valami hiba.

- Eltalálta, kegyelmes uram - szólt rendíthetetlen nyugalommal a lelkész -, az én vidékemen nem lesz többé se házasság, se keresztelő.

- Hogyhogy? - kiáltott fel a nádor csodálkozva.

- Báthory Erzsébet kiirtotta leányinkat, kegyelmes uram. Minden rózsát leszakított, hogy rózsavízben mosakodjék.

- Világosabban beszéljen.

- Vért használ mosdásra, fürdésre, s eddigelé hatszáz leányt öletett meg iszonyú kínzással. Irtóztató az, kegyelmes uram.” /Mikszáth Kálmán: Csejtevár és asszonya)

(Csók István: Báthory Erzsébet című festményének reprodukciója az 1895. szeptember 29-én megjelent Vasárnapi Ujság illusztrációján)

Báthori Erzsébetet 1610. december 29-én tartóztatta le Thurzó György nádor. Az ő közreműködését leginkább az asszony rangja, meg az apróság tette szükségessé, hogy előkelő rokonsággal bírt, magával a nádorral is ilyen kapcsolatban állott. A vád szerint, kínozta, gyötörte szolgálóit, mindenféle sötét, boszorkányos praktikákat művelt, fiatal lányok vérében fürödve próbálta megőrizni szépségét, ifjúságát.

Természetesen lefogták közeli szolgáit, komornáit is, akik – minő meglepetés! – a kínvallatás közben sorra az asszony ellen vallottak.

"Özvegy Nádasdy úrnő egy lányt oly kegyetlenül megkorbácsoltatott, hogy patakzott a vére. A verés után pedig csalánnal bedörzsöltette, és mezítelenül, kitárt karokkal, egy karóhoz kötöztetve, szolgája által hideg vízzel öntette le" - Saáry László tanú vallomása

Ezzel a kínoktól ugyan megmenekültek, és nem mellesleg: a megélhetési gondoktól is megszabadultak, mert záros határidőn belül lefejezték őket. Még a holttestüket is máglyán égették el. Erzsébet ügyében talán az volt a legszebb, hogy nemesasszonyként soha nem állították bíróság elé. A nádor levélben tudatta II. Mátyás királlyal, hogy a „bűnös” asszonyt elfogták és a csejtei várba zárták. A szoba ajtaját befalazták, csak kis rést hagyva rajta, ahol élelmet adhattak be neki.

Hja, kérem, akkoriban tudták, hogy kell az ilyen „boszorkákkal” bánni!

Felségsértéssel, mint nőt, nem vádolhatták meg és hát az a vagyon…

A szerencsétlen asszony még négy évet élt befalazva, minden ítélet – és nem utolsósorban: remény – nélkül. Igazán nem valami csoda, hogy meg is őrült. Zavarodott elmével, rabként halt meg 1614. augusztus. 21-én, mindössze ötvennégy évesen. Halála után meg legendát csináltak belőle, a vérengző rémasszony meséjét egy sor horrorban megírták, megfilmesítették.

Bárhogy is volt, igazi rémtörténet az övé…

 Nyitókép: Báthory Erzsébet portréja, Wikimedia

Forrás: Wikipédia;  Mek.hu; Nadasdymuzeum.hu; Origo.hu; Kisalfold.hu;