A 14. század elején, az ezerháromszázas években a magyar trónigen csábító ülőalkalmatosság lehetett, hiszen annyian kívánkoztak rátelepedni. A nagy, szép és gazdag ország urának lenni remek karriernek számított.

Az Árpád-ház – fiúágon – 1301-ben kihalt. (Ezt azóta is sokan vitatják, de ennek a cikknek nem célja e kérdésben állást foglalni.) Leányágon pedig több Árpádtól származó trónörökös is számba jöhetett. Ott volt mindjárt elsőként az Anjou-házból származó Károly Róbert (olaszosan: Caroberto), aki V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt.

A nápolyi Anjouk trónigénye már korábban is felmerült, mert III. András koronázásakor, 1290-ben, nem mindenki ismerte el Árpád leszármazottjának apját, Utószülött Istvánt. De abban az időben akkora támogatottsága volt a későbbi III. Andrásnak, hogy az Anjouk labdába se rúghattak. Aztán már nem maradtak ilyen türelmesek…

III András még javában élt, mikor az ifjú Károly Róbert 1300-ban partra szállt Splitben (olaszosan: Spalattóban) mert a délvidéki tartományok urai jobb szerették volna őt látni a trónon. Komoly ellenségeskedésre, polgárháborúra azonban nem került sor, mert III. András – akit utolsó aranyágacskaként is emlegettek, mint az Árpád-ház férfiágának utolsó képviselőjét – 1301. január 14-én elhunyt. Ekkor még úgy tűnt, egyszerű dolga lesz a fiatal Károly Róbertnek, megkoronázzák és mehet minden a maga útján. Ráadásul még a pápa is támogatta, 1301. május 13-án ennek fényes tanúbizonyságát is adta, akkor küldte Magyarországra bullájával követét.

Károly Róbert a Képes krónikában

Károly Róbertet addigra már meg is koronázták Esztergomban. Csak éppen… Hiányzott hozzá valami, hogy azok a nyakas magyarok törvényes királynak ismerjék el. A Szent Korona. Az illetékes főpap ugyanis nem azt tette a jelölt fejére a szertatáson. Így meg – a magyar szokások és hagyományok értelmében – bárki vitathatta Károly Róbert királyságát. És vitatta is szorgalmasan. A többség – mert Károly Róbert hívei kisebbségben voltak – rögtön alkalmatosabb, az ő érdekeinek megfelelőbb jelölt után nézett. Gyorsan meg is találták: II. Vencel, Cseh- és Lengyelország királyának személyében. Elvégre a derék Vencelnek, mint IV. Béla dédunokájának, épp annyi joga volt a magyar királysághoz. Ő elfogadta a felajánlást, de nem a maga, hanem Vencel fia nevében.

Az Esztergomba érkező Vencel-pártiak elég erősen voltak ahhoz, hogy Károly Róbert menekülni kényszerüljön. Az akkor 12 éves Vencelt meg is koronázták 1301. augusztus 27-én, ahogy a hagyományok szerint kellett: Fehérvárott a Szent Koronával. De ezúttal is hibádzott valami. Nem az esztergomi, hanem a kalocsai érsek tette a fejére a koronát.

És mint fent: ez elég ok volt ahhoz, hogy aki nem kedvelte különösebben Vencelt, azonnal kétségbe vonja a királyságát. Az ügyből csak János kalocsai érseknek lett baja, a Szentszék elé idézték, illetéktelen koronázás miatt. Mégis megúszta az ügyet, remek mentséget talált, hogy ne jelenjen meg számonkérői előtt: elhalálozott.

A pápa, követe - Boccasini Miklós – által Rómába idézte a perlekedő feleket, Vencelt és Károlyt, hogy maga tegyen pontot a vita végére. Akinek csak volt egy csepp sütnivalója, azt tudhatta előre, hogy a keresztény egyházfő Károly Róbert királysága mellett fog dönteni. Ehhez nem is kellett jobb bizonyíték, hogy a távozó pápai követ egyházi tilalom alá helyezte a Vencelt támogató Buda városát. (Ez komoly dolognak számított akkoriban, az egyházi tilalom alá eső helyeken nem szolgáltathattak ki szentségeket, azaz nem tarthattak keresztelőt, esküvőt, egyházi temetést, stb.)  A jó budaiak se voltak szívbajosak, kicsit sem törődve a tilalommal, továbbra is megtartották a szertartásokat, mi több a dolgot még meg is fejelték azzal, hogy kiközösítették a pápát és az összes Károly-párti papot. Hja, kérem, azok a nyakas magyarok sose mentek szomszédba, ha egy kis virtus kellett…

És ebből a kavarodásból előírásszerűen háború is lett. Polgárháború.

Károly Róbert a Thuróczi-krónikában

VIII. Bonifác pápa Károly Róbertet nyilvánította magyar királynak és támogatására felkérte Albert német császárt és Rudolf osztrák herceget. II. Vencel se volt rest, az ifjabb Vencel érdekében IV. Fülöp francia királlyal szövetkezett. A francia uralkodó jó választásnak bizonyult, mert miután őt is kiátkozta a pápa, kissé szívére vette a dolgot. Az emberei Anagni városában, 1303. szeptember 7-én megtámadták a pápát és olyan szigorúak voltak, hogy az egyházfő október elejére belehalt a sérüléseibe.

A politikai irányvonal azonban ennek hatására sem változott: új pápa, XI. Benedek továbbra is lelkesen támogatta Károly Róbertet.

Így álltak a dolgok, mikor 1304 közepén II. Vencel sereggel jött Magyarországra a fiáért. Hogy ne távozzanak üres kézzel, kifosztották Esztergomot és a Szent Koronát is magukkal vitték. Feltehetően úgy vélték: amíg az náluk van, a konkurenciának semmi esélye a királyságra Magyarországon.

II. Vencel azonban hamarosan elhunyt. Halála után fia nem folytatta a háborúskodást, inkább lemondott Ottó bajor herceg javára, átadta neki koronázási jelvényeket és a Szent Koronát.

Wittelsbach Ottó nőágon maga is Árpád-házi leszármazott volt, így alapjában véve még jogalapja is volt a trónhoz, mint IV. Béla unokájának. Édesanyja, Erzsébet Béla király lánya volt. Ahogy ez annak idején ment, neki is akadtak bőven támogatói. Kivéve persze a legfontosabb személyt, az esztergomi érseket, akinek koronáznia kéne…

Kissé börleszkfilmbe illő események után – a kiváló Ottó útközben mindközönségesen elhagyta a Szent Koronát, de nagy nehezen sikerült megtalálniuk – Ottót magyar királlyá koronázták, Esztergomban, a Szent Koronával. Csak épp… A jeles aktus már megint nem volt egészen szabályos: a veszprémi és a csanádi püspök tette a fejére a koronát.

Így pedig… Ismét csak, mint fent. Bármelyik elszántabb magyar kétségbe vonhatta a királyságát. Ráadásul a Szent Korona sem maradt sokáig nála. Mikor Erdélybe utazott, az ottani vajda, Kán László elfogatta. Ottó nem sokáig élt rabkenyéren, a vajada pár hónap után szélnek eresztette. Csak épp… A koronázási jelvényeket magánál tartotta. Jól jöhet az még, nem árthat, ha a Szent Korona nála van a sifonérba…

Ottónak nagyon elege lehetett az egész hercehurcából, a magyar konyhából, meg úgy egyáltalán a magyarokból. Inkább hazatért Bajorországba. Csak egy dolgot nem unt meg, ami a magyarokkal kapcsolatban állt: haláláig viselte a magyar királyi címet. Nem mintha túl sok ember érdekelt volna idehaza, hogy ő minek hirdeti magát Bajorországban.,, Ráadásul a pápa is magához rendelte a törvénytelen koronázásért. Ennyit hozott Ottónak a „magyar kaland”.

1307-ben aztán beindult az egyház. Kelemen pápa újabb legátust küldött Magyarországra, hogy próbáljon „rendet csinálni”. Gentilis bíboros 1308 tavaszára meg is érkezett hazánkba. A bíboros nem lehetett buta ember, mert nem a fenyegetős, kiátkozós módszert választotta. Már bebizonyosodott, hogy ebben az országban nem sokat ér az ilyesmi. Inkább megegyezésre törekedett a nagyurakkal. Elsőként Csák Mátét nyerte meg Károly Róbert ügyének, aztán Kőszegi Henrik – a másik nagyhatalmú kiskirály - is felesküdött, egész klánja nevében.

1309. június 15-én, Budán, a Nagyboldogasszony templomban másodszor is megkoronázták Károly Róbertet. Ami megint csak nem sokat ért… Nem Fehérváron történt a koronázás, a koronát meg Gentilis bíboros készítette. A Szent Korona még mindig Kán Lászlónál volt. Két körülmény is hiányzott…

Gentilis Kán Lászlóval is megpróbált egyezséget kötni, de az csak nem engedett. Hogy a türelme fogyott-e el a derék bíborosnak, vagy már biztos volt abban, hogy a főbb urak úgyis mögötte állnak, ma már nehezen megállapítható, de úgy döntött, ha nem elég a szép szó, jöjjön az izom.  1309 karácsonyán – ilyenkor tán hatásosabb az ilyesmi – kiátkozta Kán Lászlót. Az nyilván még makacskodott kicsit, de végül 1310 áprilisában, Szegeden ő is beadta a derekát.

Szokták emlegetni: három a magyar igazság.

1310. augusztus 27-én, Fehérvárott az esztergomi érsek harmadszorra is megkoronázta Károly Róbertet. Így már senki sem emelhetett kifogást…

Ma ott áll a szobra a Hősök terén, mint az egyik legnagyobb királyunkra emlékezünk rá.

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu; Origo.hu;
Kép: Károly Róbert szobra a Hősök terén (Forrás: MTI/Jászai Csaba)