2017. okt 17.

Az osztrogorszki vitéz

írta: Cabe Ferrant

Ha egy magyar ember azt hallja, Don-kanyar, 1943, II. Magyar Hadsereg, óhatatlanul elkomorodik. A kőkemény orosz tél, a hiányos felszerelés, a veszteségek. De akkor is, ott is, ragyogtak fel csillagok, születtek hősök. És volt, aki Don-kanyartól az egyetemi katedráig jutott…

1943 januárjában, a Donnál, igencsak szorult a kapca. A harcok hevességéről csak, annyit, hogy a 13. könnyű hadosztály 31. gyalogezred négy nap alatt elveszítette harcoló állományának hetven százalékát. A megmaradtakat két csoportra osztotta Rumy Lajos ezredes, az egyiknek Szüts alezredes, a másiknak Duska László százados lett a parancsnoka.

Mindnyájan tudták, hogy Osztrogorzsszkban nemigen van „tovább”. A városba már több ízben is küldtek vissza az oroszok elfogott magyar és német katonákat üzenettel, hogy adják meg magukat. De az üzenetekre nem válaszolt senki… Az egyetlen lehetőség - hogy megússzák a hadifogságot, vagy a még annál is rosszabbat - a kitörés maradt.

Ekkoriban mondta el Duska László, rövid, de annál híresebb beszédét:

„Fiuk! A mi ezredünk Zrínyi Miklós nevét viseli. Tudjátok, hogy ez a név mit jelent! Mindnyájan ismeritek Szigetvár történetét! Akkor lesztek méltó unokái a szigetvári hősöknek, ha megmutatjátok, hogy ti vagytok az osztrogorszki hősök!"

Január 18-án éjfélkor már betörtek a városba az oroszok. Magyarok és németek vállvetve harcoltak és a szövetségesek kerek szemmel figyelték a magyarok különös harci taktikáját. Egészen közel engedték a támadókat, aztán sípjelre tüzeltek. Mintha csak a gyakorlótéren lennének…

A kérdésre, hogy miért e különös taktika, a válasz egyszerű volt: fogytán a lőszerünk. De nem csak a lőszer volt fogytán, az emberveszteség is mind nagyobb lett. Két orvos is elesett, mikor bombatámadás érte a segélyhelyet.

Január 19-én végre elkezdték a kiürítést. De nem sokáig örülhettek, a kivonuló csapatok Novij Olsannál kemény ellenállásba ütköztek. A szovjet nehéztüzérség állásai… Innen jött az orosz „áldás”. A hadosztályparancsnok utasítása szerint valahol itt kellett volna támadniuk, de győzött a józanész, a helyzet helyes értékelése és kerestek egy könnyebb utat.

Duska László maga vezette a végső rohamot egy nádason keresztül. Egy szemtanú így emlékezett erről:

„A németek egy lemaradt csoportja csatlakozott a mi áttörő csoportunkhoz. Ez alatt lassan a nádason át 250 méterre megközelítettük a tanyasort, ahonnan erős puska és géppuskatüzet kaptunk. Felzárkóztam Duska százados mellé, amikor tőle azt a parancsot kaptam, hogy az egyik géppuskás tanyát jobbról rohanjam meg az embereimmel, ő balra fog rohamozni. Lassú előreküzdés kezdődött. Mikorra a tanyasort 100 méterre megközelítettük, az oroszok a vasúti töltés felé kezdtek szállingózni. Duska százados Hajrát! vezényelt, és felugrott. Rögtön utána rohamozott mindkét csoport. Embereink az orosz géppuskákat elfoglalták, és azokat megfordítva tüzeltek az ellenségre. Jobbra tőlünk a sebesült Mamusich őrnagy fogott el egy géppuskát a zászlóalj távbeszélőseivel. Az élen mindenütt ott járt sebesült parancsnokunk, Duska százados. Nem telt bele öt perc, és az egész zászlóaljunk szinte menetoszlopba tömörülve nyomult Sinkin felé. Rögtön csatlakoztak hozzánk a németek is. Rövidesen ugyanezen a résen jöttek át a már-már kilátástalannak ítélt teljes körülkerítésből a hadosztály többi csapatai is.”

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított Osztrogozsszk-Rosszos-hadműveletének szomorú mérlege: a közel 200 ezres magyar hadseregből mintegy 42 ezer katona esett el, 28 ezer megsebesült, 26 ezren pedig fogságba kerültek. De voltak, akik kitörtek…

Duska Lászlót bátorságáért és helytállásáért felvették a Vitézi Rendbe. A II. Magyar hadseregből egyedüliként ő kapta meg a Magyar Tiszti Vitézségi Érmet. Kitüntetését a Várban, személyesen a kormányzótól vehette át. Ezt a kitüntetés előtte csak hárman kapták meg a Magyar Honvédségnél…

Az orosz fronton súlyosan megsebesült. Felépülése után a német Hadiakadémiára került három társával továbbképzésre. A háború vége – nem kis szerencséjére – a francia megszállási övezetben érte. Mivel Magyarország nem állt hadban Franciaországgal, így az ott tartózkodó magyar alakulatok nem számítottak hadifogolynak, még a fegyvereiket is megtarthatták.

A háború után Kanadában, Calgaryban telepedett le. Geofizikusként dolgozott, tanított a helyi egyetemen. Egy országos pénzgyűjtési kampánnyal a helyi magyaroktól sikerült 300 000 dollárt összeszednie. A befolyt összegből alapítványa a Torontói Egyetemen létrehozta a Magyar Tanszéket.