„aki ennek a hónapnak a negyedikén egymaga állott ki a százezernyi török ellen a vár kapujába.”  - írta Gárdonyi Géza az Egri csillagokban. 

De miért kellett Nyáry Lőrincnek – az „egymaga” kis költői túlzás, mert néhány embere mégis mellette maradt – ha nem is százezernyi, de több tízezer törökkel szembenéznie?

!. avagy „nagy” Szulejmán 1551-ben alaposan megharagudott a magyarokra. Fráter György és I. Ferdinánd magyar király arra vetemedtek, hogy megpróbálták újra egyesíteni a Magyar Királyságot és Erdélyt, mely –mellesleg - 1003. óta a Magyar Királysághoz tartozott.

A bosszús – és szempontunkból sajnos – győzedelmes szultán reakciója könnyen megjósolható volt: hadjáratot indított Magyarországnak azon részei ellen, melyek még nem kerültek a török kezére.

A török had nagyobbik része Konstantinápolyból indult Kara Ahmed pasa, a teljhatalmú szerdár vezetésével, a másik fele pedig, az akkor már török kézen lévő Budáról, Hadim Ali parancsnokságával. És sorra estek el a magyar „erősségek”. Nem véletlenül írtam idézőjelbe az erősség szót, volt olyan magyar melyet a török közeledtének hírére sorsára hagytak az ott állomásozó idegen vagy éppen rosszul fizetett zsoldosok. De nem csak ők menekültek menekült a magyar lakosság is, mert már voltak tapasztalataik arról, milyen a török „szabadság”.

Először Hadim Ali érkezett meg, augusztus 24-25 táján, mintegy tízezer fős seregével. Nyáry Lőrinc ekkor még azzal bíztatta a Szolnok védőit, hogy nem is olyan nagy az ellenség túlereje. Szolnokot nem sokkal az ostrom előtt erősítették meg kiváló hadmérnökök, a várban pedig az akkori magyar viszonyokhoz képest viszonylag bőven akadt hadianyag. Embernek sem voltak éppen híján, a várat 1400 főnyi spanyol, német, cseh és egy kisebb létszámú magyar kontingens védte.

A szolnoki vár 1552-es rézmetszeten (Wikipédia)

A zászló, ha nem is nekünk állt, azért az esélyek nem tűntek kedvezőtlennek. Hadim Ali pasa szorgalmasan ágyúztatta ugyan a várat, de Nyáryék a kitöréseikkel érzékeny veszteségeket okoztak a töröknek. A küzdelem nagyjából kiegyenlítettnek látszott, egészen szeptember másodikáig. Ekkor érkezett meg Kara Ahmed pasa a török sereg nagyobbik felével. Így az ostromlók létszáma már több, mint negyvenezer főre rúgott.

Bár először a német zsoldosok kezdték a szökést emlegetni, mégis - örök szégyenként – a magyar naszádosok léptek le először.

Szeptember 3-ról 4-re virradó éjszaka, hiába Nyáry tilalma, alvezéreinek buzdító beszédei, sorra szöknek a védők. A magyar lovasok a spanyolokkal kitartanak még egy darabig, de aztán még a sötétség leple alatt ők is követik a mindenféle vízi járművön menekülő gyalogságot.

Mire felkelt a nap Nyáry Lőrincnek alig ötven embere maradt…

Hajnalban heves ágyúzással kívánt „jó reggelt” a török. Gyorsan észrevették: lövöldözhetnek kedvükre, senki nem válaszol nekik. Rájöttek, hogy eljött az ő idejük. Megindították a rohamot a vár ellen.

Az első kellemetlen meglepetés ekkor érte őket, mert az addig oly hallgatag magyar ágyúk mégis csak megszólaltak, közvetlen közelről irtózatos pusztítást végezve. De megtorpanásuk nem tartott soká. Betörtek a várba.

Ahol Nyáry Lőrinc és helyettese Pekry Gábor vezetésével körülbelül ötven védő fogadta őket.

„Vár kapuját Nyári Lőrinc megállotta,
Vitéz módra vélök ott viadalt tarta,
Sok terek elbamlá, ő fogllyá akada,
Az futó gyalognép nagy sok vesze, meghala.”

- írta Tinódi Lantos Sebestyén „Ördög Mátyás veszödelme” című históriás énekében.

Sorra hullottak el a Nyáry mellett kitartó vitézek, míg súlyos sebekkel borítva a kapitány is elesett. De élve került a török kezébe…

A törökök diadala teljes volt. Alig néhány nap alatt bevették az egyik legerősebbnek tartott magyar várat és elfogott kapitányát valóságos diadalmenetben küldhetik a szultán elé. Az ilyen „díszrabok” sorsa pedig nem volt kérdéses: mehettek a konstaninápolyi Héttorony börtönébe. Ahonnan aztán csak komoly váltságdíj megfizetése után szabadulhattak. Vagy éppen soha, ha fényességes szultánnak úgy tartotta kedve.

Hogy az egykori szolnoki kapitánynak szerencséje volt-e, avagy csoda történt, az mindenki döntse el maga.

A Héttorony gyaur rabját, egy török tiszt szólította meg, igyekezett beszélgetésbe elegyedni vele. Másnap újra visszatért, faggatta, kérdezgette. Nyáry ellenségesen elutasítón válaszolgatott. Úgy vélte: így akarnak információkat szerezni tőle, kitudni ezt-azt a magyarországi helyzettől.

Ellenállása egészen addig tartott, míg a „török” el nem mondta neki, hogy ő bizony magyar származású. Egy portyázó török csapat megölte az apját, anyjával együtt gyermekkorában hurcolták török földre. Édesanyja az úton meghalt. Neki azonban szerencséje volt. Egy gazdag úr vásárolta meg, a gyermekei mellé pajtásnak. megtanult törökül, muszlimmá lett. Később janicsáriskolába adták, ahol sok hajdani keresztény fiú tanulta a hadimesterséget.

Szorgalma, vitézsége folytán tiszti rangra jutott, de nem felejtett el magyarul és éjszakánként Magyarországról álmodott… Úgy érezte: itt az alkalom. megszabadíthatja Szolnok híres hősét és visszatérhet rég nem látott hazájába.

Regőczi Huszár Imre nem csak hitegette Nyáryt. Szerzett pénzt, trükkös módon kijuttatta a szökésbiztosnak hitt, kegyetlen börtönből Nyáry Lőrincet és egy velencei hajón az adriai városba szöktek. Innen, ha nem is könnyű, de mindenesetre egyszerűbb útjuk volt hazáig, a Túróc megyei Szucsányig a Nyáryak ősi kastélyáig.

Hogy a happy end teljes legyen: Huszár Imre visszakeresztelkedett és Nyáry Lőrinctől egy falut kapott ajándékba. Csak azért nem éltek mégsem boldogan halálukig, mert nyomozást indítottak Nyáry ellen: hogy is volt az a szolnoki eset, hogyan veszíthette el a várat?

Végül 1555. november 30-án a győri káptalan jelentése tisztázta Nyáry Lőrincet a szolnoki vár eleste ügyében. És mégiscsak happy end…

Nyitókép: Than Mór: Nyáry Lőrinc és Pekry Lajos elfogatása

Források: Wikipédia.hu; Leletek.laponk.hu; Mohacsi-csata.hu; Fusz.hu; Szarvasihet.hu; Hungaricana.hu; Benedek Gyula: Oklevelek és iratok Szolnok város történetéből 1075-1685; Illés György: Hősök és árulók; Baranta.gportal.hu;